2015. nov. 30.

Futócipő teszt - Nike Lunarglide 7 - New York Marathon

Tesztelő és cikkíró: Klemné Zabó Ágnes - maratonfutó


Túl a kezdeti „ismerkedős” edzéseken, most már valódi futótárs lett ez a csodás cipő! Mikor két hónapja átvettem az új Nike Lunarglide 7-t, az volt a célom, hogy - az eddigi ASICS uralmat megdöntve nálam -, próbára tegyem, méghozzá a New York Maratonon!


Futóéletem során csak és kizárólag ASICS cipőkben futottam, egyetlen egyszer volt Nike-m, de bevallom, 12-15km-nél többet sosem tudtam benne futni, mert fájt benne a lábam, nem éreztem komfortosnak. Örömmel jelentem ez most teljesen másképp volt! Bár túl sok hosszú futást a maraton előtt nem tudtam beletenni az új cipőbe, így nagyobb volt a rizikó, de szerencsére teljesen pozitív csalódás volt!

Végig kényelmes viselete volt a lábamnak, rugalmas, könnyed érzés volt, amit már a kezdetekkor is tapasztaltam. Hosszabb futásoknál kardinális kérdés a vízhólyag és egyéb problémák, de ebben is ötösre vizsgázott ez a csoda-cipő, semmiféle ilyen jellegű problémám nem jelentkezett a maraton végén sem! Ez talán annak is köszönhető, hogy megfelelő volt a méretválasztás. Erre mindig nagyon kell ügyelni, főként, ha az ember ASICS-ról Nike-ra vált: tapasztalatom ugyanis az, hogy bár az EUR méretek azonosak (jelen esetben nálam 39-es), azonban a Nike fél centivel mégis nagyobb (39-es méret talphosszúsága: Asics 24,5cm, Nike 25cm).

Summa summárum a kezdeti félelmeim és előítéleteim megbuktak a cipő típusát illetően, és kiválóan vizsgázott a cipő! :)